Edelényi Tagintézmény

Rólunk

Intézményünk 1997. óta működik, de az eltelt idő alatt rengeteg változáson ment keresztül (fenntartó váltás, szerkezeti átalakulás). 2008. január 1-től az Edelényi Kistérség Többcélú Társulása, 2013. január 1-től a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ lett intézményünk fenntartója. 2013. szeptember 1-jén pedig megyei összevonásra került sor, ami a működésünket és feladatellátásunkat nem befolyásolta. Jelenlegi helyünkön 2006. január 1-je óta vagyunk, amely előzőleg egy általános iskola volt, és 2005-ben került teljes felújításra. Az alkalmazotti és pedagógus státusz 2008. január 1-je óta nem változott, 9 fő szakalkalmazott és 1 fő adminisztratív dolgozó. Pedagógiai szakszolgálatunkhoz 45 település tartozik. Ellátási körzetünkben 16 általános iskola van, ebből 4 egyházi fenntartású, és 1 alapítvány által működtetett, 1 középiskola, amely szintén egyházi fenntartású, 23 óvoda van melyből 7 egyházi fenntartású a többi pedig önkormányzat által működtetett. Térségünkben rohamosan nő az igény a pedagógiai szakszolgálat tevékenysége iránt. Az esetforgalom látványos, számszerű emelkedése, illetve az előjegyzett páciensek nagy száma biztosítja intézményünk létének és működésének fontosságát.   Szolgáltatások:

  • nevelési tanácsadás
  • logopédiai ellátás
  • Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás
  • szakértői bizottsági tevékenység
  • gyógytestnevelés
  • Kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása

Kapcsolat

 

Levelezési cím:

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Edelényi Tagintézménye 3780 Edelény, Bányász út 2.

Telefonszám:

06-30/841-9271

Email cím:

nevtaned@gmail.com

 


Munkatársaink

Vezető


Kerekes Imréné

Kerekes Imréné

Tagintézmény-vezető - gyógypedagógus

További munkatársak

Aleksza Zsuzsanna Julianna

logopédus

Budinszki-Bróthág Barbara

gyógypedagógus

Jónáné Takács Anna

fejlesztő pedagógus

Ártimné Tóth Krisztina

logopédus

Fazekas-Juszkó Edit

gyógypedagógus

Sziráczki Gyuláné

gyógypedagógus

Diczháziné Czégény Éva

logopédus – gyógypedagógus

Ragyina Petra

pszichológus

Fehér Sándorné Taskó Rita

logopédus – gyógypedagógus

  • Szakterület: logopédiai ellátás – kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása – korai fejlesztés
  • Telefon: 06-30/841-9271
  • Email: nevtaned@gmail.com

Tóth Katalin

gyógytestnevelő

  • Végzettség: Testnevelés szakos általános iskolai tanár, Gyógytestnevelő tanár, Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető
  • Telefon: 06-30/841-9271
  • Email: nevtaned@gmail.com

Kerekes Imréné

tagintézmény igazgató – gyógypedagógus

Morvainé Ritó Dalma

gyógypedaógiai segítő munkatárs.

Munkánkat segítő ügyviteli alkalmazottak

Fazekas Krisztina

szakszolgálati titkár

 


Aktualitások